Mű Szerző Nélkül Kritika
- Mű ideológia és „én” nélkül
- Mű szerző nélkül (2018) - Mozipremierek.hu
- Mű szerző nelkul kritika hindi
német film | 2018 | 189 perc | német nyelven, magyar felirattal Rendezte: Florian Henckel von Donnersmarck Író: Florian Henckel von Donnersmarck Főszereplők: Tom Schilling, Sebastian Koch, Paula Bee A Mások élete című Oscar-díjas film rendezőjének új filmje a velencei filmfesztivál versenyprogramjában mutatkozott be, számos nemzetközi díjat nyert, két Oscar-díjra jelölték. A német művész, Kurt Barnert két egymást követő diktatúra elnyomásában kezdi meg alkotói útját. A fasiszta Németországban születik, majd az NDK-ban válik fiatal felnőtté. Néhány évvel később megszökik Nyugat-Németországba, de sötét múltját nem képes a háta mögött hagyni. A művészi útkeresés, a meghasonlás, a siker visszásságait bemutató és a 20. századi történelem monumentális tablóját képező film az egyik legnevesebb kortárs festő, Gerhard Richter életén alapul. További előadások -Mű szerző nélkül 2020. május 31. 15. 30 – Tabán Távmozi
Mű ideológia és „én” nélkül
Hosszú játékideje dacára a Mű szerző nélkül könnyen fogyasztható, végig élvezetes film. A művészeti párhuzam mellett Donnersmack könnyen érthető, regényes elemekkel mutatja be a nácizmus és a szocializmus pusztítását: családi drámák, derékbe tört karrierek és egy reményt adó szerelem mentén folyik a történet. Sehol nincs A mások élete lecsupaszított, Fassbindert idéző, tévés látványvilága. A film szép kiállítású és gyönyörű, és nem csak a művészetet tematizáló jeleneteinél: Drezda bombázását talán soha nem láttuk még ilyen festménybe illően. Persze a mozinak már csak a játékidejéből adódóan is vannak üresjáratai, és a szappanoperai fordulatokból is nyugodtan nyesni lehetett volna – mégis, a művészet és a történelem harcáról régen született ennél szebb történet. Mű szerző nélkül német-olasz történelmi dráma, thriller, 169 perc, 2018, Forgalmazó: Cirko Film Fejléckép: jelenet a Mű szerző nélkül c. filmből (Fotó: Cirko Film)
1919 Magyarországának vészterhes koranyarán egy krisztinavárosi lakásból érkezik különös beteg a Szent János-kórházba. Csont és bőr, mozdulni alig tud, csak a tekintete lángol különös fénnyel. A folyosó betegei különc művészemberről suttognak, s gúnnyal, kuncogva osztják meg a pletykát: az iglói patikus élete derekán egyszerre piktornak képzelte magát, beutazta a világot, hatalmas vásznakat festett tele furcsa vízióival, ám végül mindene odalett – bizonyára a józan esze is. Az orvos vészes kiszáradást állapít meg. Rokon vagy ismerős nincs, ki hallgatná a diagnózist, a beteg viszont, mielőtt távozna az árnyékvilágról, lassú, szaggatott zihálással elkezdi mesélni élete történetét. Minden művészet annyit ér, amennyit mozdítani tud egy határhelyzetbe került lelken. Kegyetlen mérce, de sokan vallják igazságát. Persze nem mindegy, milyen irányba lök az adott mű adott pillanatban, s itt mutatkozik meg a művészet – és ezen belül is talán a legtestetlenebb ág, a zene – misztériummal felérő hatalma: felemelhet vagy letaszíthat.
Mű szerző nélkül (2018) - Mozipremierek.hu
- Katalógus
- Szuper és szimbolikus lesz Messi új háza – videó, képek - NSO
- Mű szerző nélkül (Werk ohne Autor, 2018) - FilmDROID
- Euro truck simulator 2 országok 10
- Mű szerző nelkul kritika mobile
- Filmkritika: Mű szerző nélkül | mosaiconline.hu
- Mű szerző nelkul kritika online game
- Lombkorona sétány Makón - nemcsak kalandvágyóknak - Közel és távol
- Mű szerző nelkul kritika hindi
Donnersmarck korántsem hagyományos életrajzi filmet rendez (noha itt-ott tetten érhető az álomgyári dramaturgia hatása), nem is történelmi tablót (habár katalógusszerűen felsorakozik minden, ami Közép-Európát az elmúlt században megtépázta), hanem egy nép lelki portréját festi meg. A technika bravúros: apró részletek figyelmeztetnek közelgő sorsfordulókra (remekül működik az idősűrítés), csendben elejtett utalások nyernek később jelentőséget (nemegyszer megdöbbentő felismeréseket okozva), finom gesztusok építenek árnyalt jellemeket (a színészgárda kitűnő), s a forgatókönyv annyira precíz egyensúlyban tartja a cselekmény súlypontjait, hogy a bő háromórás játékidő során egyszer sem veszti el nézője figyelmét. A viharos történelembe vetett kisember drámája egyenes vonalú egyenletes mozgással halad a végkifejlet felé (erre utal a nemzetközi cím is), és egy adott ponton összekapcsolódik a művészet és a valóság kapcsolatának firtatásával. Igazi élveboncolás ez, melyben a rendező önmaga pályájára is reflektál, feldolgozva a túl korán érkezett világsiker terhét és az Amerikában leforgatott Az utazó (The Tourist) művészi kudarcát.
Mű szerző nelkul kritika hindi
Mindenesetre a faágakként szerteágazó sztori miatt szinte lehetetlen minden spoiler nélkül írni a filmről, szóval aki egyáltalán nem szeretne megtudni semmit a sztoriról, az higgye el, hogy az év egyik legjobb filmjéről van szó, vegyen egy jegyet vagy kettőt, és itt hagyja abba az olvasást. A sztori egy Kurt nevű német fiú életét követi, aki a "elfajzott művészek kiállításán" találkozik először a modern művészettel: a ma már klasszikusnak számító festőket Hitler Németországában egy olyan tárlatra gyűjtötték össze elrettentő példaként, amilyenért ma is sorba állna bármelyik vezető galéria. Ide is imádott unokanővére, egy igazi mintaárja hozza el, akit később még arra is kinéznek, hogy ő adja át a virágcsokrot a városba látogató Führernek – de a rendszer azt már nem tűri, ha valakinek kicsit megzavarodik a feje, mert a mentális betegség is épp olyan degeneráció, mint az expresszionista művészet, így hát ki kell irtani. Már ez a felvezetés a III. Birodalom eutanázia-bizottságával és ennek következményével is kitenne egy erős lélektani drámát, pedig ez még nem több prológusnál.
Ezek a mögöttes rétegek, de ezekre nem is lenne feltétlenül szükség ahhoz, hogy a Mű szerző nélkül működni tudjon. Florian Henckel von Donnersmarck a primer szinten is úgy tud sztorit írni, hogy három és negyed óráig egy pillanatig se legyen unalmas semmi, se a szerelmi szál, se a családi vonal a velejéig náci apukával és a velejéig normális lánnyal, se Kurt útkeresése akár a szocializmusban, akár a demokráciában, se a háttérben zajló történetek, se a háború alatti, iszonyú súlyos szál az unokanővérrel. És bár a film végig hajlik a líraiságra, végig a határán táncol annak, hogy átessen a giccs területére, az erős és nem hatásvadász, hanem borzasztóan hatásos sztori ezt képes megakadályozni, ha vannak is pillanatnyi túlkapások. (Például egy túl szép szexjelenet, de az meg legalább nem pont olyan, mint az összes többi filmben, és ezért az ember hajlandó ezt-azt megbocsátani. ) Amúgy is: a lenyűgöző történeten kívül is minden a helyén van: Max Richter csodálatos zenéje, az unokanővért játszó Saskia Rosendahl rövid, de hipnotikus alakítása, a remek és szuggesztív mellékszereplők, a szinte jelentéktelen mellékepizódok (például a politikusok posztereinek felgyújtása), a humor (Kurt anyósának jeleneteiben) – minden.
2019. október 10. csütörtök. 1:33 Frissítve: 2019. 2:43 A mű alapjául az 1932-ben Drezdában született Gerhard Richter, az utolsó igazán nagy német festő élete szolgált, akit a rendező a filmben Kurt Barnertnek nevezett el, és akit Tom Schilling alakít (közepesen). A történet Kurt kisgyermekkorában kezdődik, azon a hírhedté vált kiállításon, amelyet 1937-ben nyitottak meg Münchenben Elfajzott művészet címmel: Kandinszkij, Klee és mások remekművei közt sétál a kisfiú nagynénjével, a látogatókat pedig épp egy náci "szakember" kalauzolja, aki a hitleri kultúrafelfogás jegyében kifejti, hogy ha nevezett alkotók így látják a világot, akkor elmebetegek, és ebben az esetben ki kell vonni őket a társadalomból, vagy ha nem így látják, de ennek ellenére is így ábrázolják – absztrakt módon –, akkor pedig bűnözők, és ezért kell kivonni őket a társadalomból. Ez a hitleri állam (és minden diktatúra), valamint a kultúra viszonya egyetlen mondatban: ami nem hajlandó az állami valósághamisítás szolgálatába állni – még ha nincs is semmiféle politikai tartalma, hanem egyszerűen csak a művész saját, nem szabályos valóságfelmutatása –, azt meg kell semmisíteni.